Vecsés SE Kézilabda

U16 LU

Vasárnap 17:00 órakor hazai pályán fogadtuk a Dunaharaszti MTK csapatát. A tabellára pillantva láttuk, hogy ellenfelünk nehéz helyzetben van: –4 ponttal, minden mérkőzését elveszítve állt a lista végén. Számunkra viszont nagyon fontos lett volna egy önbizalom-növelő játék és győzelem, ezért az öltözőben is azt kértem a lányoktól, hogy ennek megfelelő hozzáállással lépjenek pályára – a két pont megszerzése volt az egyetlen elfogadható cél.

A találkozó első felében fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a félidő második részére sikerült átvennünk az irányítást, így 17–12-es előnnyel vonultunk szünetre. A második játékrész azonban rosszul indult számunkra: mintha bent maradtunk volna az öltözőben, és egy 0–6-os sorozatot engedtünk az ellenfélnek, így hat perc után ismét döntetlen volt az állás. Ekkor időt kértem, és igyekeztem felrázni a lányokat, mert érthetetlen volt számomra, hogy a magabiztos folytatás helyett ennyire bizonytalanul kezdtük a félidőt.

Szerencsére az időkérést követően újra megtaláltuk a ritmust, és bár a végjáték izgalmasabbra sikerült, mint vártam, helyenként kifejezetten szép megoldásokat bemutatva végül 33–29-re megnyertük a mérkőzést.

Ahogy az öltözőben is elmondtam: örülök a győzelemnek, de ismerve a csapatot és a játékosok képességeit, többet vártam volna mind a csapat-, mind az egyéni teljesítmények terén. Ugyanakkor a legfontosabb feladatot teljesítettük – megszereztük a győzelmet –, így összességében elégedett és boldog vagyok.