Mezőkövesdi KC - Vecsési Kézilabdasport Kft.
Újabb győzelem!!
Csapatunk történelmi győzelmet aratott Mezőkövesden. A Vecsési kézisek még eddig soha sem tudtak Mezőkövesden győzni. Most ez a győzelem is megvalósult. De még hogy! Az ellenfél gyakorlatilag 7 percig tudta uralni a mérkőzést. Ezt követően a mieink fokozatosan vették át a mérkőzést irányítását és őrölték fel az ellenfél ellenállását. A remekül és eredményesen játszó Fadhle Helminek köszönhetően a 12.-dik percben már 3 gólos előnyt épített ki csapatunk. A csapat többi tagja is feliratkozott a góllövők listájára és így a félidőre 11-16-ot mutatott javunkra az eredményjelző. Az ellenfél meglepetését tükrözi, hogy az első félidőben még időkérés lehetőségével sem éltek. A második félidő elején a hazaiak még egy kísérletet tettek a felzárkózásra, de ezt a remek védekezésünkkel és kombinatív támadójátékunkkal visszavertük és tovább tudtuk előnyünket növelni. Ezzel a lehengerlő játékkal a végére 10 gólos előnyt tudtunk kiépíteni és egy megnyugtató és önbizalom erősítő győzelmet szerezni. Ezzel a győzelemmel holtversenyben továbbra is tabella élén áll csapatunk.
Hajrá Vecsés