Vecsés SE Kézilabda

Vecsés Kézilabdasort Kft.- Salgótarjáni SKC Kézilabda Kft. NB I/B Férfi

Újabb győzelem!! Hihetetlen izgalmas mérkőzésen ismét nyert csapatunk! 

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. A Vecsési Kézilabdasport Kft. évek óta elkötelezetten támogatja a kezdeményezést. A mérkőzés előtt a csapat tagjai egy-egy szál rózsaszínű rózsával kedveskedtek a lelátón helyet foglaló hölgyeknek, így híva fel a figyelmet a mellrák megelőzésére irányuló szűrés fontosságára. A mérkőzést rendhagyóan rózsaszínű mezben játszotta le csapatunk, melyen szerepel a kezdeményezés logója is.  

Papírforma szerint egy könnyű mérkőzés várt a Vecsési csapatra. Míg csapatunk 8 ponttal a tabella első helyéről várta a mérkőzést az ellenfél az utolsó előtti helyen szerénykedett mindössze 1 ponttal. Támadásban jól kezdett csapatunk, azonban a salgótarjáni kapus remeklésének köszönhetően sorra maradtak ki helyzeteink. A védekezés mindkét csapat részéről keményen működött. Ezeknek a tényeknek köszönhető, hogy az első gól csak a 4.-dik percben esett a salgótarjániak részéről. Sajnos csapatunk továbbra sem találta a ritmust, illetve az ellenfél kapusa remekül érezte a lövéseinket így a 16.-dik percben már 3-7 volt az ellenfél javára. Ekkor egy 7 méterest követően sikerült gólt dobnunk és szépíteni az eredményen, illetve el kezdtük a felzárkózást, melynek eredményeként a 25.-dik percben utolértük az ellenfelünket. 9:9-et mutatott az eredményjelző. A szurkolók és a stáb bánatára azonban úgy tűnt, hogy a felzárkózás elfogyasztotta az energiákat, mert a félidőig hátralévő bő 4 percben nem tudtunk gólt lőni, míg az ellenfél 3-at vágott. Így 9:12 volt a félidei eredmény. Gondoltuk, hogy a szünet jót tesz a csapatnak, azonban a második félidőt elindító sípszót követő 8 percben tovább tartott a gyenge, gól nélküli játékunk. Sajnos a védekezésünk intenzitása is gyengült, illetve a kapusaink sem álltak a helyzet magaslatán. A 38.-dik percben ismét sikerült utolérni a belelelkesült salgótarjániakat. A mérkőzés további 22 perce rendkívüli izgalmakat hozott. Hol az egyik, hol a másik csapat lőtt gól, így állandósult az egyik csapat 1 gólos előnye, illetve sokáig döntetlenre állt a mérkőzés állása. (22:22) A feszültség kézzel fogható volt. Talán ennek is köszönhető, hogy az 55.-dik perctől a 60.-dik percig egyik csapat sem tudott gólt lőni!! 59:44-nál csapatunk 7 méterest harcolt ki! Belőttük! 23:22!! A lelátó hazai fele „ferobbant”! Mindenki tapsolt és ünnepet! Azonban még egy támadásnyi ideje maradt az ellenfélnek. Azonnal időt kértek és megbeszélték a hátra lévő 13 másodperc taktikáját. Elindult az óra és a támadás, mely egy lövéssel ért véget, melyet kapusunk hárított, azonban a kipattanó labdáért vívott küzdelem során a játékvezetők részünkről szabálytalanságot láttak és időn túli 7 méterest ítéltek! Az ellenfél játékosa a lövés előtt alaposan megmozgatta kapusunkat, de az eszén nem tudott túljárni. Kivédte a 7 méterest! Mind a hazai csapat tagjai, mind a szurkolók hangorkánja mutatta, hogy mekkora csatát nyertünk.

Köszönjük a szurkolók töretlen támogatását!

Hajrá Vecsés!