2018. 04. 29.

 Vecsés SE – IN-ÖR KC 29-33 (13-15)

A biztos bajnok megizzadt Vecsésen! A hölgyek derekasan küzdöttek és alaposan megnehezítették a bajnok helyzetét. A vereséggel a 7. helyre csúsztunk, de az utolsó két forduló meccsének eredményei döntik el az 5-7. helyezés sorsát. Az már látható, hogy előreléptünk, és nyugodtabb, építkezőbb évet zártunk.

Férfi kézilabda – NB.I.B Nyugati csoport –  2018. 04. 28.

NEKA – Vecsés SE-ÉL Team 25-30 (13-16)

Vecsés SE: Vitáris, Győrfi 9, Simányi 3, Antal 3, Takó 5, Lendvay, Antal M. 2, Szabó M., Munkácsi 5, Kökény 3, Tóth J., Horváth Cs., – edző: Nagy Károly

NEKA: Anderlik Cs., Győri K., (kapusok), Ilic Z. 2, Bálint B. 9, Kecskés D. 1, Lakosy m., Kerkovits Gy., Bognár N., Tóth Péter 2, Váczi M. 5, Somogyi B. 1, Szabó P., Spekhardt G., Csomor T. 2, Fülöp N. 1, Schäffer Zs. 2 – edző: Gyurka János

Hétméteresek: 1/0, illetve 5/3

Kiállítások: 10, illetve 10 perc

Rosszak voltak az előjelek. Tóth Norbert megsérült, Halász továbbra sem hadra fogható. Simányi és Lendvay betegek voltak a héten, és csak percekre álltak a csapat rendelkezésére. A gárda így állt fel: Munkácsy, Takó, Antal Máté, Győrfi (támadásban), Tóth József (védekezésben), Kökény, Antal Levente.

VECSÉS SE-ÉL-TEAM – AGROFEED ETO SZESE 22-23 (13-12)

A csoport két legjobbjának küzdelme előtt az volt a helyzet, hogy egy ponttal álltunk a győriek előtt. A mieink győzelme esetén a három pontos előny, a lélektani plusz és a három, közel egyforma ellenféllel való hátralévő meccs már-már eldönthette volna javunkra a dolgok menetét. Még döntetlen esetén is a mi kezünkben maradt volna a bajnoki cím sorsának eldöntése. A legrosszabbra gondolni sem mertünk volna.

A nézőtér zsúfolásig megtelt, a Rába-partjáról is sokan érkeztek. A WTV egyenes adásban közvetítette a derbit a csatornáján.

A vendégek kezdtek jobban, de a mieink is hamar rendezték soraikat és átvették a vezetést. A játékrész közepén már 8-4-re vezettünk. Látható volt, hogy nem véletlenül vezetjük a tabellát. Ezután azonban bekerültek az első porszemek a gépezetbe. Kimaradt ziccerek, kapufa, kihagyott hetes, feljavuló kapusteljesítmény az ETO részéről, és máris 10-10 lett az eredmény. Még egyszer felcsillant a remény, mert ismét kétgólos előnyre tettünk szert, sőt 3-1 fórral támadhattunk, de eladtuk a labdát. Hamar kaptunk kettőt, de a végén emberelőnyben szerzett találattal mehettünk pihenni.

2018. 04. 14.

TFSE – Vecsés SE-Jusec 28-26 (15-12)

A dobogóért küzdő hazaiak ellen derekasan helytálltak lányaink.

A mérkőzés napján egy verhető (a bajnokság 2. helyén álló) csapat ellen rossz, csapatilag szétesett első félidő után hoztunk egy szép, döntetlen második félidőt… Ismét kimaradt büntetők, ziccerek sokasága tarkította a mérkőzést, mindazok ellenére, hogy megbeszéltük immáron sokadjára, hogy honnan hova kell, kellene lőni…

Mindezek ellenére megijesztettük, megizzasztottuk a feljutásra pályázó ellenfelünket!

Vecsés SE Él-Team - Tatai AC 25-18 (12-8)
Vezetőedző: Nagy Károly
Üllő, 200 néző

Döcögösen indult a mérkőzés a tizedik percben „csak” 3-2-re vezetett a hazai együttes, a különbség a huszadikban sem nőtt jelentősen, 6-4 volt az állás. Ellenfelünk hatosfalat védekezett, ami hatékonyan szűrte a vecsési akciókat, a két kapus jó teljesítményt nyújtott. A félidő végére sikerült ellépni ellenfelünktől így végül 12-8-as hazai vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.
Fordulás után sem változott a játék képe, a negyvenedik percben 16-12 állt az eredményjelzőn. Ezt követően azonban tatai percek következtek. 16-13 után megtört a vendégek lendülete, kimaradt vendégziccerek, technikai hibák következtek, amit a hazai csapat könyörtelenül kihasznált. A hajrára fordulva 19-13 után megvolt a „tíz közte”, végül a cseresor pályára lépésével 25-18-al zárult a találkozó.

Következik a Veszprémi KKFT idegenben szombaton 18 órai kezdettel!

Hajrá Vecsés!

Kettős siker a hölgyeknél 

NBII női felnőtt
Euronovex USE - Vecsés SE 24-35 (11-19)
NBII női ifi
Euronovex USE - Vecsés SE 21-33 (7-14)

OSB fiú bajnokság
Kiskunmajsa - Vecsés SE 39-28 (18-10)
OSB lány bajnokság
Bicske - Vecsés SE 11-41 (4-19)

U12 fiú bajnokság
Vecsés SE - Dabas 21-30 (7-19)
Vecsés SE - Ráckeve VKSK 17-22 (8-11)
U10 fiú bajnokság
Vecsés SE - Szigetszentmiklós 11-9 (6-5)
Vecsés SE - Százhalombatta 10-12 (4-7)

U11 lány bajnokság
Vecsés SE - Örkény 27-3 (16-1)
Vecsés SE - Gödöllő 18-1 (9-0)
U10 lány bajnokság
Vecsés SE - DKA I. 12-0 (7-0)
Vecsés SE - DKA II. 14-5 (5-1)

Pest megyei férfi bajnokság
Vecsés SE II. - Aranyszarvas SE 30-24 (12-11)

Február 10-én, szombaton este az üllői sportcsarnokban igazi rangadóra került sor. A listavezető VSE a 3. helyezett PLER-Budapest együttesét fogadta. Siker esetén már jelentős hat pontos előnyünk lehet a fővárosiakkal szemben, ami lélektanilag döntő lehet a folytatásban.

Antal Zoltán, a szakosztály vezetője elmondta, hogy a cél változatlan: a bajnokság megnyerése és feljutás a profi első osztályba! A feltételek adottak, sőt Munkácsi Máté csatasorba állításával még erősödtünk is – tette hozzá.

Érdeklődésünkre Kovács Márton, a szakosztály elnöke megerősítette, hogy anyagiak terén rendben van a csapat gazdasági háttere, az önkormányzat és a TAO támogatásoknak köszönhetően biztosított a szakosztály működése.

Nagy Károly mesteredző a mérkőzés előtt úgy értékelt, hogy a saját játékunkat kell játszani, akkor esélyünk van a győzelemre. Kiemelte, hogy ellenfelünk fiatal, tehetséges játékosokból áll, akik hetente kétszer annyit tréningeznek, mint mi, tehát erő dolgában ők lehetnek a nyerők. A mi oldalunkon a rutin és a tapasztalat áll, reméljük ez lesz a döntő – mondta végül.

Nagyon rövid volt a téli szünet a kézilabdásoknál. Felnőtt csapatunk január elején kezdte el a felkészülést és már február 4-én el is kezdődött a pontvadászat. Ellenfelünk az egyik legjobb magyar együttes utánpótlás gárdája volt.

A kezdő sípszó előtt Nagy Károly mesteredző így vélekedett az esélyekről:

- A rövid időt igyekeztünk felkészüléssel tölteni. Kicsit talán kevés volt az edzőmérkőzés, de bízom benne, hogy a fiúk fokozatosan belelendülnek, és amikor kell, akkor már tudásuk legjavát tudják nyújtani. Mai ellenfelünk otthonában ősszel szoros meccsen győztünk. Most azt látom, hogy 2-3 új fiúval erősödtek. Ezzel együtt azt remélem, hogy nem tudnak meglepni bennünket és nem okoznak megoldhatatlan problémát számunkra. Magabiztos győzelmet várok a mai meccstől.

VECSÉS SE-ÉL TEAM – GRUNDFOS TATABÁNYA U20 34-24 (17-11)

Previous Next

NBI/B Nyugati csoport
Vecsés SE Él-Team - NEKA 28-22 (12-13)
Üllő, 200 néző
Vezetőedző: Nagy Károly

Lehengerlő második félidei játékunkkal felőröltük a balatonboglári fiatalokat. Közvetlen riválisaink pontot illetve pontokat hullajtottak így 3 pont előnnyel vezetjük a tabellát. Köszönjük szurkolóink kitartó buzdítását! Még két mérkőzés van hátra az őszi szezonból.
december 10. vasárnap
18:00 Csurgói KK U20 - VECSÉS SE ÉL-TEAM
december 17. vasárnap
17:00 VECSÉS SE ÉL-TEAM - Százhalombattai KE

Hajrá Vecsés

Previous Next

NBI/B Nyugati csoport 10. forduló
2017.11.26 - vasárnap 18:00
Agrofeed ETO SZESE - Vecsés SE Él-Team 23-27 (8-15)
Helyszín: Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr
400 néző
Vezetőedző: Nagy Károly
Gólszerzők: Simányi és Takó 7-7, Halász 5, Tóth 4, Kökény 3, Lendvay 1

NBI/B férfi felnőtt bajnokság Nyugati csoport
2017.11.11 - szombat 13:00
Telekom Veszprém U20 - VECSÉS SE ÉL-TEAM

Antal Zoltán szakosztályvezető: A veszprémi csapat legöregebb játékosa is csak augusztusban töltötte be a 20. életévét. A legfiatalabb viszont nincs 16 éves. A mérkőzések nagy részét a 18-20 közötti játékosok játszák. Előnyükre írható, hogy nagyon jól felkészített, kiváló képességű és fizikai állapotú, erős és gyors játékosok, akik heti 8-9 edzéssel készülnek. Fiatalságuk okán még nincs akkora tapasztalatuk és meccsrutinjuk. Ezt kell kihasználnunk és a saját tempónkban kézilabdázni. Ha meg tudjuk akadályozni a gyors leindításokat és a futós játékot, akkor a rutin mellettünk van. Jobboldalunk még mindig hiányos, mert a Takó Dani keze még nem 100%-os és a Munkácsi Máté még mindig nem hadra fogható. Az ajkai verekedős meccs eredménye, hogy a Simányi Peti térde sem a legjobb. A Tóth Norbi is összeszedett egy komoly sérülést Ajkán és nem tudni, hogy mennyit fog bírni. Kökény Tibi bokája is eléggé megérezte az ajkai kirándulást.
A sérülések ellenére a csapat jó formában kézilabdázik és remélhetőleg a jó forma és a rutin meghozza a győzelmet a hétvégén. Ahhoz, hogy tudjuk az élmezőnnyel tartani a lépést ezt a meccset is mindenképpen meg kell nyerni.

Hajrá Vecsés!

 16. forduló: CSURGÓI KK-VECSÉSI SE 35-24 (21-12) Csurgó, játékvezetők: Asztalos, Bárkányi. CSURGÓ: Balogh 1, Zaponsek (kapusok), Astrashapkin 7, Cehte 2, Farkas T., Hadziomerovic 2, Hanusz 2, Kerkovits 1, Kovacevic 3, Nagy Sz. 2, Oslak 4, Szeitl 5, Toskic 2, Varjú 4, Vasvári. Edző: Bencze József. VECSÉS: Kránitz, Vitáris (kapusok), Antal L. 1, Antal M. 3, Benmiloud, Győrfi 4, Haszilló 1, Lendvay 2, Marczinkó, Nagy A., Radosavljevic 1, Simányi 2, Takó 1, Újvári 3, Vízler 4, Vojinovic 2. Edző: Damir Stojanovic. Kiállítások: 4, ill. 8 perc. Hétméteresek: 2/1, ill. 1/1.

#tippmix

VECSÉSI SE–CYEB BUDAKALÁSZ 21-28 (9-9)
Monor, játékvezetők: Horváth, Marton.
VECSÉS: Vitáris, Kránitz (kapusok), Antal L. 3 (1), Antal M., Benmiloud 2, Győrfi 1, Haszilló 1, Lendvay, Nagy A. 1, Radosavljevic 2, Simányi 1, Takó 5 (1), Újvári 1, Vízler 2, Vojinovic 2. Edző: Damir Stojanovic.
BUDAKALÁSZ: Váczi D., Boros (kapusok), Bohács, Czina, Fekete D. 1, Glück, Koller 1, Leimeter 6, Mazák 1, Nemes 1, Simon B. 2, Simotics 1, Tóth Á. 7 (3), Török 2, Váczi M. 5. Edző: Forgács Gyula.
Kiállítások: 6, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 4/2, ill. 4/3.

Balatonfüred, játékvezetők: Fekete, Tóth D.
BALATONFÜRED: Bősz, Fazekas (kapusok), Ág 1, Bóka 1, Da Silva 1, Déber 3, Hornyák 5, Kancel, Kemény 2, Máthé 2, Németh B. 2, Semenov 2, Szita 6, Szöllősi B. 4, Szöllősi O., Topic 2. Edző: Csoknyai István.
VECSÉS: Kránitz, Vitáris (kapusok), Antal L. 2, Benmiloud, Győrfi 1, Haszilló 3, Kálomista, Lendvay 5, Nagy A. 1, Radosavljevic 1, Simányi, Takó 6, Újvári 4, Vízler 1, Vojinovic. Edző: Damir Stojanovic.
Kiállítások: 10, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 4/2, ill. 4/3.

#tippmix