Győzelemmel kezdtük a tavaszi szezont

 Gólszerzők: Lendvay 7, Halász 5, Simányi 5, Takó 4, Győrfi 3, Fiar 3, Tóth N. 3, Kökény 2, Antal L. 1, Antal M. 1

A találkozó igazolta a szakember várakozását. Már fél perc után vezettünk, és a végét jelző sípszó előtti góllal zártuk a meccset. Ez mintegy keretbe foglalta a látottakat is. Uraltuk a játékot, és a győzelemmel tartjuk három pontos előnyünket a Győr és négy pontos különbségünket a PLER ellen.

Nagy Károly edző így értékelt a találkozó után:

- Az történt, amire számítottunk, végül biztos győzelem született. Ezzel együtt hektikus volt a játékunk. Volt, amikor hat gólos előnyt kettőre leadtunk, volt, amikor 9 percig nem lőttünk gólt. Mindezek nem biztatóak a jövőre nézve. A felállt védekezés elleni játékunk sem volt meggyőző, kapusunk sincs még a tavalyi formájában. Ezeket minél hamarabb ki kell javítani. Ami örvendetes volt, hogy a fiatalok jól szálltak be a játékba, és hozzá tudtak tenni a csapat játékához. Örülök, hogy közönségszórakoztató játékkal nyertünk. A csapat legjobbjának Lendvay Petit tartom, aki hatvan percig védekezett és támadott. Az ő rutinjára és tapasztalatára nagy szükségünk lehet kritikus pillanatokban.